http://www.kavehazak.hu/dosszie/content.php?id=2647

Friss topikok

  • e_smith: Mókás sztori. :) (2009.03.23. 14:23) Kicsi Csillag
  • e_smith: Nem mondom, ez ám a svédcsavar! :) - ez volt a vicces része, a komoly pedig az, hogy sajnálatos mó... (2009.03.23. 14:18) Enyém, tiéd... senkié

2009.01.13. 18:53 Kürthy_1

A lúzer

 
-         Képzeld randim lesz. – újságolta nemes egyszerűséggel a barátnőm, egy szép nyári napon. Bevallom, közlése igencsak meglepett. Egy pillanatra átfutott az agyamon a kétely, hogy vajon ez a mondat Pancsitól származik-e egyáltalán, netán rosszul hallok, vagy valami gyökeres változáson esett át az elmúlt egy héten, amióta nem találkoztam vele… csak, mert éppen azon a traccs partinkon ecsetelte mennyire jól érzi magát, amióta elvált. Sőt még arról is boldogan tájékoztatott, hogy nincs nála boldogabb amióta egyedül él, és soha, de ő aztán soha, de soha többé, hogy neki még egyszer, neki aztán nem! Nos, mondom éppen ilyesmikre gondoltam. Azt hiszem, észrevette, hogy nem tudom hirtelen lereagálni a közlését, így gyorsan valami magyarázatfélét próbált összeeszkábálni.
-         Jól van, tudom, de egy kicsit meggondoltam magam. Olyan szimpatikus, jó modorú, tisztelettudó, úriemberre bukkantam. Kivétel, meg mindig erősíti a szabályt nem? – kérdezett vissza, de miután változatlanul nem szóltam egy szót sem, csak csodálkozva meredtem rá, tovább folytatta.
-         Orvos. – fejezte be ezzel, mert azt hitte, ez megmagyarázza miért is adta fel az elveit. Kétkedve szemléltem pirulását.
-         Szuper! Legalább kimozdulsz, és végtére is minek penészednél? – oldottam fel a benne lévő görcsöt, amit Pancsi sugárzó mosollyal jutalmazott, miközben belém bújt a kíváncsiság ördöge. Faggatni kezdtem.
-         No, és hol ismerted meg?
-         A társkeresőn írtam neki.
-         Te?
-         Igen.
-         Ezt is feladtad?
-         Az én koromban fiacskám, már ez is megengedett! – felelte csodálkozásomra, de akkor azt gondoltam… jó, hát változik a világ, végtére is nincs ezzel semmi baj… aztán kiszaladt belőlem a kérdés…
-         No és hol, mikor lesz az a bizonyos randi? – érdeklődtem, mire ő hosszú szóáradatba kezdett és azt hiszem a még fel nem tett kérdéseimre is megadta a választ.
-         Tudod, Pétert a bemutatkozásából, nagyvonalú, stílusos embernek gondolom. Nem ám akárhová invitált. A Vörösmarty térre beszéltük meg a találkát. Igaz, a szobornál, mert ott kevésbé feltűnő másnak, hogy az ember olyan béna… tudod, az első csetlő-botló lépés… de kikövetkeztettem, hogy valószínűleg a Gearbou-ba ülünk be egy fincsi sütire. Ezért is gondoltam, hogy azt a cuki kiskosztümöt veszem fel, amit a múltkor úgy megdicsértél. Elvégre az egy belvárosi elit hely. Délután háromig még a körmöshöz és a kozmetikushoz is beugrom… kiteszek magamért, az első benyomás a legfontosabb! – lelkendezett barátnőm, mint egy kamaszlány.
-         Óh! Nagyszerű! Csak csípd ki magad, aranyoskám! És ne feledd az első aranyszabályt! Fogyasszál aranyoskám, fogyasszál, ne legyél szívbajos! – mondtam neki immár viccelve, aztán már csak együtt nevettünk. A szikrázó napsütés átvilágította vörös haját. Örültem, hogy elégedett. Még viccelődtünk pár percet, aztán elsietett. Tűsarkújának kopogása mellől még hallottam, a „majd beszámolok, hívlak” mondatot. Mentünk a dolgunkra. Pancsi a körmöshöz, én pedig a virágoshoz. Mindenki tette a dolgát. Bevallom közel a háromhoz, újra eszembe jutott Pancsi. Kicsit izgultam érte, szerettem volna, ha sikerül a randija. El is képzeltem, egy hozzávaló, magas, kékszemű álom pasival, ahogy feketekávét kortyolgat… kicsit talán el is andalogtam egy ilyesfajta lányregényes képen, de aztán hirtelen összerezzentem… megcsörrent ugyanis a telefonom. Hirtelen kaptam fel. Már messziről kihallatszott belőle valami, vinnyogó, bugyborékoló furcsa zörej. Pancsi volt, és percekig alig tudott megszólalni a röhögéstől. Csúnya dolog nőnek az utcán röhögni, de ő azt tette. Szabályosan formálva az ehhez szükséges hangi effektusokat… alig értettem.
-         Naaa? – sürgettem…
-         Anyukám! Itt ülök egy galambszaros padon… heheeeheee, kezdett újra hangot változtatni. Én ugyan nem értettem, igazán… de folytatta. – itt ülök a cuki kiskosztümömben. Rémesen röhejes!  – ismételte újra és menthetetlenül vihogni kezdett… úgy mondta tovább… és itt volt a doktor úr!
-         Voolt? – néztem az órámra, mert az még csak három óra öt percet mutatott.
-         Ja! Elküldtem a náthásba, anyukám… váltott át visító nevetésből gurgulázóba… képzeld… jahajjj, azt látnod kellett volna. Jött egy pasi olyan kitérdelt maci gatyában, cekkerrel…
-         Na neeee! – kezdtem én is rötyögni, mert elképzeltem barátnőm megdöbbent tekintetét.
-         Amikor megláttam, elgyengültek a lábaim… eszembe jutott az aranyszabály, meg, hogy na… ennek lőttek! Jahaajjj…
-         Óh, kész főnyeremény, és elhajtottad? Kár… egy kávét azért… csak fizetett volna… – haraptam el a szót, röhögtem most már én is.
-         Hülye vagy aranyom? Ő aztán alaposan… bemutatkozott: „Kezeit csókolom… Dr. Lantos Péter. Jaj úgy restellem, szívesen meghívnám egy kávéra, de otthonfelejtettem a pénztárcámat.”
 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://humorosirasok.blog.hu/api/trackback/id/tr61875449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása