-         Óh anyám! Hááát, ez, nem az én „műfajom”! – állapította meg, már az első pillanatban a férfiról Kata. Nem tetszett neki ez a kissé alacsony, ősz hajú és pocakos férfitípus. S bár Lajos nagyon előzékeny és udvarias volt, és a bemutatkozás sem sikerült rosszul, valahogy nem tudta ellensúlyozni Kata első és nem túl jó benyomását. Talán, mert ránézésre, olyan puhánynak tűnt az egész ember… - Brrr… szaladt is át a nőn egy kis borzongás, miközben az jutott eszébe, hogy valószínűleg belehalna a férfi bármilyen érintésébe. Csakhogy Lajos a maga teljes valójában mellette állt. Kata becsülete pedig azt diktálta, hogy tetszés ide nem tetszés oda, engedjen a szíves invitálásnak, amely egy közeli kávézóba szólt, miközben azt gondolta „ennyit kibír még az ember lánya”… ha már idebolondította…

-          Mehetünk? – kérdezte Lajos nyomatékosan, ezért Kata gyorsan abbahagyta aggályoskodó eszmefuttatását, elnyomta magában, ami erre az egyszerű kérdésre megfogalmazódott benne, hogy „teljesen felesleges” és a férfi meghívására rávágta „rendben”. És lőn csoda.  A kimondott szó után Lajos szemmel látható változásokon ment keresztül. Az addig visszafogott férfi bátorságra kapott, közelebb araszolt hozzá, arca ragyogni kezdett, és egy pillanattal később már vigyorgott is.

-         Bár ne tenné, szörnyű! - szaladt át Kata fejében a gondolat és összerázkódott, miközben azt találgatta, vajon egy ilyen armaniba öltözött embernek, miért nincs igénye arra, hogy megcsináltassa a fogait. - Mert ahogy nézem, pénze azért, az lenne. - fűzte volna tovább az elkezdett gondolatot, ám a férfi lelkendezésével megakasztotta.

-         Jó találmány ez a társkereső! Jaj, de isteni, hogy találkoztunk! – örvendezett fület bántó hangfrekvenciában, amire Kata gyorsan körbenézett remélve, hogy rajtuk kívül senki sem hallja őket. Összekuporodott amennyire csak tudott, mert szíve szerint leginkább láthatatlan szeretett volna lenni.

-         Most erre mit mondjak ennek az ütődöttnek? – gondolta, de aztán hamar rájött, hogy nem várnak tőle választ, mert Lajos folytatta.

-         Tudod-e, hogy pont ilyen nőről álmodtam? – mustrálgatta egészen nyíltan Katát és mögé lépett, majd szinte kiabálva azt mondta: „Kicsi csillag, hörpintsünk valamit! Aztán a többit bent megbeszéljük!”

-         Miiit? És, mit ordibál ez? Jézusom, de kellemetlen! És honnan van ennek a pojácának akkora bátorsága, hogy így bizalmaskodva a kabátomhoz ér, szinte betol a kávéház ajtaján. Nem tudok úgy lépni, hogy ügyesen kikerüljem az érintését! Jó Isten! Hát kell ez nekem? – kérdezgette magától, és a választ is azonnal tudta, csak nem volt mit tennie, sodródott. Már csak azt vette észre, hogy egy aprócska kerek asztal mellett üldögél, kavargatja a kávéját. Kerüli Lajos rajongó tekintetét, no meg a hiányos fogsorának látványát. Próbál egészen másfelé nézni, nehogy netán reményt adjon a vele szemben ülő férfinek, akinek a viselkedése egyre furcsább lett. Először csak a székét helyezte közelebb hozzá, aztán elkezdett a keze után nyúlkálni.  Ő meg már nem tudott annyira hátrahúzódni, hogy a mutatványa - egy ilyen zsúfolt kávéházban - ne legyen annyira feltűnő.  – De kínos, de kínos! – érezte, miközben megpróbált elterelő hadműveletként egészen hétköznapi dolgokat szóbahozni. Aztán rájött az is hiába. Társalgásuk, akadozott. Témájuk nem volt… és akkor Lajos megemelt hangon hirtelen színt váltott.

-         Te kicsi Csillag! Mondtam már, hogy hasonlítasz az ex Muci barátnőmre? Olyan kis kerek volt az is… és akkor hirtelen, belefogott valami Muciról szóló történetbe, ügyelve arra, hogy az asztalon tartott kezét egyre közelebb és közelebb helyezze az övéhez. Csak a süket nem hallotta, hogy mit mond és a vak nem látta mit művel. Volt is foganatja a dolognak. A pincérek kuncogtak, a vendégek mosolyogtak. Kata pedig bosszankodott. Lajos meg csak fújta a magáét.

-         …és képzeld, akkor felcsíptem a csajszit. Őt is az interneten, mint téged…. jópofa nő volt. Nem annyira tetszett, mint te, de megjárta… - jutott el a fülébe a száz decibellel befejezetlen mondatvég, és akkor elszakadt a cérna. Kata határozottan felállt. A kávézóban, az összes arc felé fordult.

-         Mint egy bohózat! – kapott a kabátja után. Még látta Lajos értetlen arcát, aztán úgy gondolta véget vet ennek az egész képtelen históriának.

-         Elnézést, de mennem kell. Maradj csak nyugodtan és fejezd be a kávédat. – mondta egyszerűen az elképedt férfinek, mint egy utalva arra, hogy eszébe ne jusson elkísérni… aztán sarkon fordult és határozott léptekkel elindult a kijárat felé. Siettében majdnem felborította a mellette elhaladó pincért.

-         Bocs. – szólt még oda a kajánul vigyorgó fiúnak, mire az huncutul csak ennyit mondott: „Csak óvatosan kicsi Csillag!”

***