Délután négy órakor még mindig a melegtől szenvedtek az emberek. Különös nyári nap volt, talán a szokásosnál is tikkasztóbb hőséggel rohamozott az időjárás. Az ember ilyenkor azt hinné, aki tud, vasárnap lévén, elbújik otthona hűvösebb falai közé, de ez ma valahogy nem látszott a kőrúti sokadalom miatt. Még a máskor csendesebb környező utcákban is nyüzsögtek a járókelők. Mindezt egy kávézó teraszáról szemléltem. Annácskát vártam, a barátnőmet. Már éppen inteni akartam a pincérnőnek, amikor belibegett. Annácska feltűnő jelenség a maga nemében. Annak ellenére, hogy elmúlt negyvenkilenc, jól nézett ki. Mondhatnám azt is, hogy korához képest bizony még megfordultak utána a férfiak. Gömbölyded, formás alakja vonzotta a hímneműek tekintetét. Barnán, csinosan, jókedvűen érkezett és azonnal csacsogni kezdett.

- Szia édesem! – nyújtotta arcát felém egy barátnői puszira, aztán gyorsan lehuppant a mellettem lévő székre, és még meg sem várta a köszönésemet, máris folytatta… de jól nézel ki, aranyom! Képzeld mi történt… el sem hiszed! Emlékszel a múltkor meséltem neked mennyire belezúgtam abba a pernahajderbe?!

- Melyikre gondolsz? – kérdeztem tőle huncut szemvillanással, miközben azt találgattam magamban, vajon ki is volt az adott pillanatban Annácska barátja… csak, mert ismereteim szerint volt neki bőven… egyik érdekesebb figura, mint a másik. Sohasem mondtam neki, de meséiből sokszor arra a következtetésre jutottam, hogy éveinek növekedésével „szerelmeinek tárgyai” egyre fiatalabbak lettek. Igaz, a dolgok ilyetén alakulását néha még ő maga sem értette, de elméletei szerint, ha a kereslet találkozik a kínálattal, akkor az egy simán megvalósítható cserekereskedelmi „üzletkötés”. Szóval… kérdése nyomán, abban a pillanatban éppen egy Attila nevű negyvenes pasi jutott eszembe. Nem is gondoltam volna, hogy mennyire eltalálom az érzékeny pontját.

- Attila?

- Igen, az… becsajozott. Felszedte a körzeti orvosnőt. Nem most… régebben…. Csak megtudtam… már teljesen ejtve vagyok öregem. Kivételesen azt hiszem, szenvedek ettől… igaz, még beszélünk… találkozunk is, de a csaj az létezik, és hogy úgy mondjam, elfoglalta a helyemet. Érted ugye?

- Ó, majd túl teszed magad! Lesz másik. – próbáltam vigasztalni, de úgy tűnt, nem nagyon kellett.

- Már van. – súgta, huszonhét éves. Jóval fiatalabb Attilánál. Képzeld most nősült.

- Nősült? Most? És… te, téged? De szemét! – próbáltam hangot adni felháborodásomnak, de barátnőm közbevágott.

- Ugyan… ma már ez nem számít! Modern időket élünk. Annyira, hogy ott voltam az esküvőjén, meghívott… el sem hiszed mi történt! Ez külön szám. – célzott az elmúlt eseményre, miközben integetni kezdett a ránk sem hederítő pincérnőnek.

- Ne viccelj!

- Tényleg voltam. És ráadásul nem is mindennapi körülmények között…

- Mesélj! – fordultam hozzá kissé értetlenkedve.

- Szóval, meghívott az új barátom az esküvőjére. Nem is értettem, hogy gondolja a dolgot, de ezt tény… én meg nem akartam egyedül menni.

- Na, de mi a fenének mentél volna?

- Kíváncsiság. Az új felség… na szóval… felhívtam az Attilát, mit szólna egy esküvői bulihoz. Azt hiszem, akartam rajta ütni egyet ezzel az egész képtelen helyzettel. Gondoltam, csak hagy tudja meg, rajta kívül is boldogulok… meg aztán hátha megeszi a penész, hogy nekem is van már valakim. Valójában csak annyit árultam el neki, hogy egy kedves ismerősöm meghívott. No, meg hogy nem leszek egyedül.

- Na ez érdekes! Érdekelte?

- Még hogy érdekelte! Azonnal igent mondott és meghívott „bennünket” a szertartás után vacsorázni.

- Gondolom szórakozni akart.

- Igen. Meg villogni.

- Éééés?

- És azt mondta, eljön, de hozza a körzeti orvos csajszit… tudod, az új barátnőjét. Püff neki jutott eszembe, mert így aztán a visszahódítós tervemnek alaposan lőttek. De aki Á-t mond, az mondjon B-t is, nem tehettem mást rábólintottam a dologra.

- Na neeeeee…

- De bizony. Én is kíváncsi voltam, ki ütött ki a nyeregből… Jobban érdekelt, mint az új barátom esküvője…. nos, eljött a nagy nap. Esküvő az állatkertben az elefántházban… meg ilyenek. Randi a volt kedvessel és a csajával… és nősül az új kedves. Ilyenben még nem volt részem, háááát morbid kissé, de mégis khmmm…. érdekes!

- Még hogy érdekes? Ilyet még nem is hallottam és te ebbe belementél?

- Nem tudnám megmagyarázni miért, de igen. Attilát akartam, bármi áron… persze nem sikerült, de a dolog ettől függetlenül iszonyú különlegesre sikerült.

- Jesszusom! Botrány volt?

- Neeeeem, azért az, nem… csak letaglóztam a fiút.

- Szóval? – faggattam tovább.

- Képzeld már elkezdődött a szertartás. Picit büdös volt a zárt elefántházban, de kibírtam. Egyszer csak betoppant az exem és a dokinő. Halk bemutatás, és csend. Aztán a szertartás az anyakönyvvezetővel, megvallom igazán érdekes volt. Az ifjú pár boldogan igent mondott egymásnak… gyűrűhúzás, csók és gratuláló tömeg körülöttük. Aztán a tömeg is oszladozni kezdett. Hirtelen azt vettem észre Attila sűrűn forgatja a fejét. Fogalmam sem volt, mit keres annyira. Igazából nem is érdekelt… egészen lekötött az új barátnője. Pocsékul éreztem magam.

- Na hallod! De hát magadnak okoztad!

- Tudom. És mégis… ütni akartam… nem értettem mi tetszik neki azon a nőn. Mi az, ami vonzza annyira, hogy képes engem lecserélni. Még gonoszkodtam is magamban, hogy ejnye, milyen csámpás szája van, meg hasonlók… amikor hirtelen Attila hangja észhez térített. Szemmel láthatóan feszengve fordult felém.

- Annácska… a vacsora miatt… kérdezném. Mi ugye itt vagyunk, de… de… hol van a te barátod? - kérdezte értetlenül.

- Hát ott! De ő nem jöhet. Ő ugyanis éppen nem az enyém. Furcsa ez az élet, tudod… és különösek a birtokviszonyok.

- Miért? – nézett rám csodálkozva és teljesen zavarodottan. És akkor, ledöftem!

- Miért? Hát, mert ő a vőlegény!